Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Az újjá épült Óvodánk

Az újjá épült Óvodánk

2026. március 16-tól az új épület ad otthont a mindennapi óvodai élethez.

6a889e1d 9be5 42e0 8f71 3452b2eda1c0Kedves Kókaiak!

Nagy örömünkre szolgált a néhány éve megnyert óvodafelújítási pályázat, hiszen lehetővé tette egy korszerű épület létrehozását, elősegítve az óvodás gyermekek teljes körű ellátását.

Az átmeneti időszakban a legjobb helyet találtuk a fenntartóval, de a Művelődési Házat nem erre a célra tervezték, illetve az ideiglenes kialakítás a zsúfoltságot nem oldotta meg.

Az új létesítmény elkészültével a csoportok visszakapták a saját intim szférájukat, amelyben maguk lehetnek a tágas, fényes, új eszközökkel felszerelt csoportszobában.

Immáron lehetőség nyílik a mindennapi mozgásos tevékenységek megvalósítására a gyönyörű, modern tornaszobában.

Külön fejlesztőszoba is helyet kapott az épületben, ahol a szakvéleménnyel rendelkező gyermekek fejlesztése is megvalósulhat pedagógusaink által.

Az elkülönített orvosi szoba megfelel a jelenlegi előírásoknak.

Úgy gondolom, az Új Óvoda megfelelő teret biztosít majd számunkra, hogy kiegyensúlyozott, boldog gyermekeket neveljünk, hiszen számunkra ez a fő cél. Mindent megteszünk, hogy egészséges, életrevaló gyerekek vegyenek körül bennünket.

Legyen ez a hely, ahol a családi otthon után egy szeretetteljes légkör várja a kicsiket.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a 2,5 év türelemért, amit irányunkba tanúsítottak!

Külön köszönöm áldozatos munkájukat a költözés során segítséget nyújtóknak!

Köszönjük a faanyag támogatást, az önzetlen munkát a homokozók létrehozásában, a régi játékok felújításában és az anyagi támogatásokat!

Végül, de nem utolsósorban hálás vagyok a kollégáimnak, hiszen nélkülük nem sikerült volna SEMMI! Köszönöm családjaik türelmét, amellyel elviselték a Lányok maximalizmusát, olykor bevonva Férjeiket is!

 

Jó egészséget kívánva: Czakóné Hanga Katalin

 

3c025d30 76aa 4408 852c 9f488eef7775messenger_creation_e092caa2 679e 4b20 8fbc a3ba32ba546emessenger_creation_4d7291c5 9e24 4f14 98da 4556ac11ac50

Vissza